A korábbi cikkeimhez hasonlóan visszatérek az eredeti témáimhoz és leírom nektek a jobbnál jobb sztorikat a tevékkel kapcsolatban. Sajnos most egy tragikus végkimenetelű történetre bukkantam az interneten. Nincs mit tenni, a valósághoz ez is hozzátartozik, így megosztom veletek ezt is.
A történet a Fővárosi Állat- és Növénykertről szól. Az intézmény 1866 óta fogadja szüntelenül az odalátogatókat. Eddig összesen öt halálos kimenetelű baleset történt. kettő az karbantartási munkálatok közben ( kazánrobbanás ) történt, hármat viszont az ott élő állatok követtek el.
Az elsőt medve okozta még 1880-ban. Gondozója rálépett a lábára, mire a medve összekarmolta. A második esetben elefánt volt a bűnös. Az állat az ormányával összeroppantotta gondozója mellkasát. Az utolsót sajnos teve követte el. Az 1960-as években történt. A jószág a szállítása közben szó szerint nyakon csípte, nyakon harapta az állatkert egyik alkalmazottját. Szándékosságról szó sem lehet, hisz a tevéknél ösztönös a harapás, hisz ezzel utasítják rendre egymást, illetve így is ki tudják fejezni, ha valami nem tetszik nekik. (Létezik még többféle módja az erőfitogtatásnak, egyet mondok még. Gondolom már ki is találtátok: tewebőgés . Ennek hangossága is megfélemlítési eszközként szolgál.)
A fenti történetekből is látszik, hogy a vadon élő állatok nem szeretik a bezártságot és ezért nagyon óvatosan szabad csak bánni velük. Jobb lenne, ha visszamehetnének a vadonba, nekik is megvan a természetes lakóhelyük.
Legutóbbi hozzászólások