Mivel négy éve az Eötvös Loránd Tudományegyetem programtervező informatikus szak mesterképzésére járok és a fővárosban lakom, arra gondoltam, írok a pesti bulikról, vagyis kimondottan egy olyan buliról, ami a tewebőgés bloghoz is kapcsolódik.
Nem említeném egyetlenegy szórakozóhely nevét sem, nehogy valami reklám legyen. A végén még be is perelnek. Szóval jelen esetben a jelmezes bulira gondoltam, melyet elég sok klubban, szórakozóhelyen rendszeresen megrendeznek. Népszerű buli ez az embereknek, mert itt úgy lehet ismerkedni, hogy az ember nem látja teljes valójában a másikat. Néha azért kicsit veszélyes is.
Sokszor voltam már hasonló buliban. Valahol csak maszkot kellett viselni, valahol egész ruhás jelmezt és ekkor láttam tevés jelmezt is. Több, azt hiszem hárman összeállva formázták meg a teve alakját. Fej plusz két púp. Fontos megemlítenem, rettentő jól sikerültek ezen bulik, mert az embereknek, főleg a férfiaknak fogalmuk sem volt milyen lányhoz mennek oda, hanem szinte csak a beszélgetés alapján lehetett megítélni a személyek jellemét.
Talán a legfontosabb dolog, ha valaki jelmezes buliba vagy jelmezbálba megy és tevének öltözik, illetve többen tevének öltöznek, akkor mindenféleképpen meg kell tanulniuk a tewebőgés minden fortélyát a hitelesség kedvéért.
Legutóbbi hozzászólások