A tevék terrorizálnak egy falut Ausztráliában


Ausztráliában nagyon érdekes dolgok borzolják a kedélyeket. Történt ugyanis, hogy nagyságrendileg, figyelj, mert jól írom ötezer teve úgymond blokád alá vonta  az ausztráliai falu lakosságát. Teljes mértékben rettegésben tartják a városkát. Az állatok mindent tönkretesznek, amit csak tudnak a 350 lelket számláló Docker River kisvárosában. Rombolják az infrastruktúrát, megesznek mindent, amit csak tudnak, az utcák inkább csatatérre emlékeztetnek, mint lakóhelyekre. Az összes kuka feldöntve, a szemét az utcán, a bűz már-már elviselhetetlen és az embernek sem mernek kimenni a házaikból. A helyzet kritikus, jelentette Rob Knight miniszter. A városkában fogytán az élelem is, mert a boltosok sem mernek kinyitni. Az egész utcakép úgy fest, mintha az összes ember kihalt volna és a tevék lennének az egyetlen túlélők. A miniszter katonai beavatkozást sürget, azonban ezt az északi parlamentnek is jóvá kell hagynia. A terv a következő: kikergetik a lakott területről a jószágokat, majd mesterlövészeket bevetve lelövik őket. Valószínű a tewebőgés valami hihetetlen hangos lesz ötezer teve esetén.

Ausztráliát mindenki a kenguruk hazájaként ismeri, de nagyon sok teve is él itt. Számuk jócskán egymillió felett  és hatévente megkétszereződik. Rettenetes sebességgel szaporodnak, a számuk napról-napra csak nő. A kormány külön pénzt áldoz a növekedés megfékezésének érdekében, szóval, ha valaki tevevadász szeretne lenni, az bátran jelentkezhet. (Csak hozzá kell szokni a tewebőgés -hez, mert attól be tud kattanni az ember).

Az országban azért van ennyi teve, mert régebben őket használták teherszállításra és személyszállításra. Az autó, a vasút, a közút elterjedésével az állatok feleslegessé váltak, így kiengedték őket a szabadba. Ezért nő folyamatosan a populációjuk.

  1. Még nem érkezett hozzászólás.
(nem lesz látható más számára)