A Teve utca


Természetesen kis hazánkban is nagy népszerűségnek örvend ez az imádni való kis jószág. Ezért Budapesten a tizenharmadik kerületben még egy utcát is elneveztek róla. Most leírom nektek a legfontosabb tudnivalókat, amit csak a budapesti teve utcáról tudni kell.

Először is, talán a legfontosabb, itt található a Országos Rendőr-főkapitányság. Tudjátok az a nagy kék üvegpalota, óriási antennával a tetején a Róbert Károly körút közelében. (Lejjebb van a kép.)

Másodszor, egy sokak által kedvelt intézmény is ebben az utcában kapott helyet. Közép-magyarországi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár, de mindenki csak REP-ként emlegeti.

A teve utca elhelyezkedése, infrastruktúrája és közlekedése kiváló. Van itt megállója többek között a 3-as metrónak, az 1-es villamosnak és rengeteg fővárosi buszjáratnak. A közelben található a Volánbusz Árpád hídi buszvégállomása is. Mindezek mellett nem meglepő, hogy az albérletárak itt is jócskán az átlagos fölött vannak. Az ötven ezer forintostól a több százezer forintosig bármilyen megtalálható, csak győzzük fizetni. (Az árat legfeljebb a közelben élő állatok már-már elviselhetetlen tewebőgés -ének hangja nyomja le.)


  1. Még nem érkezett hozzászólás.
(nem lesz látható más számára)